A szabadidő funkciói gyerekeknél

Felnőttek szabadidős tevékenységével szemben kevesebbet beszélünk a gyerekek iskolán kívüli, utáni időtöltéséről. Főleg a 12 éven aluli korosztálynál ezt még családi körben, szoros szülői felügyelettel, irányítással képzeljük el, ahol a gyerekek céljai, érdekei háttérbe szorulhatnak, hiszen azoknak ők maguk sincsenek még világosan tudatában, és eszközeik sincsenek ezek érvényesítésére. Pedig ők ugyanazokat az értékeket keresik a szabadidő eltöltése során, mint a felnőttek:

- önmaguk fejlesztése, képességeik fejlődése

- önmegvalósítás, önkifejezés

- feltöltődés

- szórakozás

- egy adott közösségbe történő beilleszkedés, helyük és szerepük megtalálása egy társaságban.

A 12-18 éves korosztálynál különösen fontosak a szabadidős kortárskapcsolatok, közösségek, hisz családi és iskolai szocializációjukat kiegészítve, egy harmadik dimenzió nyílhat meg számukra. Ez még inkább felértékelődik, ha valakinek nem nyújt elég sikert az iskola, vagy a családja diszfunkcionálisan működik.

Az iskola szabadidő-szervező, program-lehetőséget adó szerepe az utóbbi években visszaszorulóban van. Az iskolai szakkörök és sportkörök sokszor rekreációs, szórakoztató funkciót tudnak csak betölteni, ritkábban céljuk a tehetség kibontakoztatása, folyamatos sikerélmény biztosítása. Ezért a szülők egy csoportja gyerekeik számára iskolán kívüli lehetőségeket keresnek, ahol azonban a szervezeti kultúra, a szabályozottság, a gyerekek védelme kevésbé biztosított. Pedig a szülők az itt ténykedő felnőttekre kvázi szülőként tekintenek, az iskolai tanárokhoz hasonló felelősségteljes és etikus viselkedést várnak el annak ellenére, hogy sok esetben itt nincs törvényileg előírt és számon kérhető szakmai követelményrendszer az alkalmazottakkal (edzők (Linkek egy külső oldalra), oktatók, instrukturok, stb) szemben. A programokat kínáló szervezetekbe (különösen a nagy presztizsű sportegyesületekbe, klubokba, táborokba (Linkek egy külső oldalra)) vetett bizalom elhomályosítja, elfedi a személyes felelősséget, alkalmasságot. A szexuális abúzusok látenciája itt azért magas, mert az intézmények a saját imidzsük fenntartása érdekében nem tesznek hivatalos lépéseket: az ügyeket eltusolják, esetleg teljes titokban eltanácsolják az ott dolgozó bántalmazót. Pedig a törvényi szabályozás a nevelés bármely területén megvalósuló bántalmazást kiemelten kezeli: aki "nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el" a bántalmazást, az súlyosbító körülménynek minősül.

A következőkben áttekintjük azokat a tényezőket, amelyek megalapozzák a szabadidős tereken elszenvedett szexuális abúzust, különös tekintettel a 12-18 éves korosztályra.

Bizalom - siker - kötődés

A 18. életév felé haladva egyre fontosabbá válik a szabadidő, a választott tevékenység szülőtől, (iskolai) kötöttségektől való mentessége. Felértékelődnek az önként, lelkesedésből vállalt tevékenységek, amiben a fiatalok kibontakoztathatják képességeit. Az adott területen elért eredmények, sikerek, a kortárs kapcsolatok egyre szorosabb kötődést eredményeznek az ott dolgozó felnőttekkel is: bizalom és egymásra utaltság jön létre, amivel egy bántalmazó vissza is élhet.

A kötődéssel párhuzamosan erősödő bizonyítási vágy is él a gyerekben: önmaga, szülők és rokonok, kortársak és szakemberek felé. Ez a motivációja ismét csak rizikófaktor, mert esetleg több áldozatot vállal be célja elérése érdekében, kikapcsolja mentális "vészjelzőjét". Hiába éli meg fájdalommal és megalázásként a történteket, azt gondolja ezt hozzátartozik a cél eléréséhez, enélkül nem lehetne sikeres.

Szervezeti struktúra és kultúra

Mint ahogy a családi bántalmazásnál a családi struktúra, így a szabadidőnél a szervezeti struktúra is magában rejt rizikófaktorokat. Nemcsak arról van szó, hogy egy szervezet mennyire lép fel a bántalmazás bármilyen formájával szemben, hogyan mutat példát tagjainak a helyes viselkedésre. Döntő, hogy mennyire hierarchikus a felépítése, hogyan szabályozza az előre jutást. A fentebb lépésnek, a szakmai fejlődésnek, a magasabb szintű részvételnek mennyire objektív a követelményrendszere: a döntés egy kézben összpontosul, vagy több személy és megoldási lehetőség is rendelkezésre áll a szintlépéshez. Minél inkább egy személy kezében van a gyerek "sorsa", annál inkább alárendelődik ennek a felnőttnek. A mester és tanítvány viszony (Linkek egy külső oldalra)ban, a tehetséges művész palánta státuszban különösen kiszolgáltatott a gyerek, ha a szülők, a hozzátartozók nem rendelkeznek az adott terület kulturális tőkéjével: nincsenek ismereteik az előrehaladás mikéntjéről, nem rendelkeznek személyes kapcsolatokkal abban a világban. Ennek hiányában nem tudják kontrollálni gyermekük boldogulását, nem nyújtanak kellő szülői ellensúlyt gyermeküknek a szervezettel, a bántalmazókkal szemben.

A monopolhelyzet, a választási és távozási lehetőség hiánya szintén problémát jelenthet: a településen, a család környezetében az adott tevékenységet csak egy helyen lehet űzni; a család vallási kötődése miatt csak annak az egyháznak gyerek- és ifjúsági tagozata jöhet szóba; egyetlen csoport, formáció működik a gyerek tehetségének, korának megfelelő szinten.

Felügyelet - felelősség - tájékoztatás

Az oktatási intézményekben szabályozott a szülő szerepe, lehetőségei, a velük szemben támasztott elvárások. Az így szocializálódott hozzátartozók a szabadidőbe átlépve nem gondolnak arra, hogy a puha szabályozások miatt itt különösen indokolt lenne a szülői felügyelet átadásához, a bizalom átruházásához szükséges információk megszerzése, az ellenőrzések megtétele. Amíg egy óvoda- vagy iskolaválasztást hosszas utánajárás előz meg, addig egy színházi tanoda, énekkar és zenekar, táncegyüttes vagy sportklub melletti döntést sokkal kevesebb kritérium alapján hoznak meg a szülők.

Általában felső tagozatig a szülők intenzív szerepet vállalnak a gyerek szabadidejében: kísérik, várják, nézik őket, vagyis jelen vannak, elérhetők. Ez fokozatosan gyengül az évek haladtával: már csak kiemelkedő eseményekre mennek, a gyerek elbeszéléséből értesülnek a történésekről. Pedig a tevékenységbe, a közösség életébe való fokozott bevonódás a programok sűrűsödésével, a családtól távol töltött idő növekedésével is jár. Szülő át/kiengedi kezéből a felügyeletet egy másik felnőtt javára úgy, hogy nem kap közvetlenül információt.

A gyerekjogok egyike a tájékoztatás, informálás joga, ami ebben az esetben is három osztatú: a szülő nem hagyható ki belőle, nem folyhat csak közvetlen, szülőt kizáró kommunikáció a gyerek és a szervezet között. Ezt sok esetben arra hivatkozva teszik meg, hogy a szülő ne szóljon bele szakmai kérdésekbe, mert nem tartozik rá, nem ért hozzá. Szexuális abúzus esetén a bántalmazó kihasználja ezt a kommunikációs kizárást: azt és úgy mesélhet el a gyerek otthon, amire engedélyt kap. Kötelező titoktartás van: ami a próbateremben, az edzőteremben, az öltözőben, a táborban, az utazások során stb. történik, az ott is marad! A közösség, a szakma elárulása lenne, ha körön kívül kerülnének az információk, elveszítené a társak és a fontos támogató bizalmát. Árulkodás, megvetendő gyengeség, amivel kockáztatja helyét a kortárs közösségben, a mindenható felnőttel való kapcsolatát.

Kortárs agresszió és abúzus

Kamaszkor felé haladva a fiatalok egyre inkább keresik a felnőttek nélküli, a kortársak által irányított informális szabadidő-eltöltési formákat. A digitális ifjúság már nem feltétlenül a felnőttek által kiépített keretek, struktúrák mentén képzeli el a hobbitevékenységeit: önszerveződő csoportok, alkalmi csoportosulások fontosabbak számukra. Ezek jobban teret engednek a kamaszkor veszélykereső kalandjainak, illetve a kortárs agressziónak.

A befogadás, az odatartozás kívánása, a kortárs nyomás hatása oda vezethet, hogy a beavatási szertartások megalázásait, abúzusait is elviselik a tagságért cserébe. Ebből a szempontból különösen kiszolgáltatottak a lányok, és a csoporttól néhány évvel fiatalabb csatlakozók.

Ugyanakkor a hierarchikus, a feltétlen tekintélyre építő szervezetek struktúrái duplikálódnak a gyerekek informális kapcsolataiban: közöttük is kialakul az alá-fölé rendeltség, a kisebbek "csicskáztatása", a kortárs abúzussal szembeni megengedőbb légkör. Ez a dominancia hierarchia (az állatvilágból vett hasonlattal élve, a csípési sorrend) a felnőttek és a szülők által kevéssé ellenőrzött, a gyerekeknek nagyobb szabadságot adó helyzetekben - pl. táborok, öltözők - különösen veszélyes lehet az áldozatra nézve.

Felhasznált irodalmak:

Keenan, M. (2017): A gyermekek szexuális bántalmazása és a Katolikus Egyház. Gender, hatalom és szervezeti kultúra. Bp. Oriold Books.