A nevelési intézmények, a családokhoz hasonlóan terepei lehetnek a gyermekekkel szembeni visszaéléseknek. Bár a családban többnyire nem professzionális, a hivatásukra tudatosan készülő és arra elvileg felkészült nevelők veszik körül a gyermekeket, azonban a szülőknek a gyermekeik felé irányuló szeretete, a közöttük lévő érzelmi kapcsolat ideális esetben megvédi a gyermeket a szülői hatalommal való visszaéléstől. Ugyanakkor a hatalmi viszonyok, az alá-fölé rendeltség, a gyermek korából és ismereteinek hiányából származó kiszolgáltatottság, együtt a nevelési intézmények fizikai adottságaival a pedagógus-gyermek kapcsolatot sajátos veszélyekkel töltik meg.

A pedagógus mindig a hatalom képviselője

A hazai pedagógiai kultúra még mindig erősen hatalom-orientált, még a pozitívan definiált célokat pl. a gyermek érzelmi és társas fejlődésének támogatását is sokszor hatalmi eszközökkel, büntetéssel és fenyítéssel próbálják elérni. A gyermekek nagyon sokszor élnek át szégyent és megaláztatást a fegyelmezés és a büntetés-orientált nevelés helyzeteiben, és kényszerűen fogadják el ezeket a helyzeteket a gyermeki lét szükséges velejárójának.

A kisgyermek, aki az óvodai pancsoló medencében egy kis bugyiban/alsóban kell fürödjön, pedig ő nagyon szeretné magán hagyni a trikóját/pólóját, de ezt a pedagógusok nem hagyják neki, épp úgy szexuális mikroagressziót tapasztal, mint a tornateremben dresszbe kényszerített és abban szégyenkezve feszengő serdülő lányok. Ezek az aprónak tűnő, ám sokszor az egész életre kiható, szégyenérzettel járó élmények, a cikiző beszólásoktól a vicceskedő, de határt átlépő érintésekig képezik a gyermekkori szexuális mikroagressziókat, amelyek, ha elfogadottak és „beleférnek” az intézményi nevelés kultúrájába, megalapozzák a valós szexuális abúzus légkörét.

A hatalommal való visszaélés legdurvább esetei, a szexuális erőszak, kényszerítés, pedofil képek, pornó, készítése stb szerencsére nagyon ritkák a köznevelés intézményeiben. A 2020-ban nagy port kavart eset, az óvodapedagógus és élettársa által elkövetett szexuális abúzus azonban olyan rendszerproblémákra hívja fel a szülők és pedagógusok figyelmét, ami már az óvoda intézményét is érintheti.

Ezek egyike a pedagógus hatalmának feltétel nélküli elfogadása, a pedagógiai munka rendszeres szakmai ellenőrzésének és az átláthatóságnak a problémája. Hogyan történhet, hogy az érintett óvodában soha senki nem vette észre a pedofil óvónő ténykedését? Hogyan kell nekünk, szülőknek mindent megtennünk azért, hogy gyermekünk biztonságos helyen nevelkedjen, és miként lehetünk jobban részei az intézményes nevelés szakmai ellenőrzésének? Ezek ma is nehezen megválaszolható kérdések, hiszen a központosított köznevelés nagyon kevés beleszólást enged az intézmények pedagógiai munkájába. A szülői munkaközösség sokszor csak kirakat és nem való másra, mint a pedagógus-napi ajándékozás megszervezésére. De nem kell, hogy ez így legyen. A gyermekvédelemben aktív, sőt proaktív szülői fellépés megerősíti az intézmény vezetőiben az átlátható, felelősségtudó, gyermek-orientált működésmód szükségességét, amely fontos alapja az intézményi szexuális abúzus megelőzésének.

Az átláthatóság és a láthatóság ugyanakkor a legtöbb intézményben nem megoldott és ez a gyermekekkel szembeni bántalmazás szempontjából égető kérdés. A gyermekkori szexuális abúzus ugyanis mindig zárt ajtók mögött történik, otthon és az intézményben egyaránt. A családon belüli abúzus esetén valóban elég nehéz ezek mögé a zárt ajtók mögé bejutni, ugyanakkor miért is szükségesek a zárt, átláthatatlan ajtók egy iskolában?

Ami a zárt ajtók mögött az történik

Magyarországon – sok európai országtól eltérően – a nevelési intézmények terei zárt, ablak nélküli ajtóval záródó terek, ahol a pedagógus, ha egyedül van a gyerekekkel, az történik, amit ő szeretne. Sokan a pedagógiai szabadság megnyilvánulásaként értelmezik ezt bezárkózást, hiszen „ha magamra zárom az ajtót, azt csinálok, amit akarok” – ennek minden pozitív és negatív oldalával.

Általában átláthatatlan, ablaktalan ajtók határolják a tanári szobákat, szertárakat, irodákat. A fizikai átláthatóság hiánya a pedagógusok megkérdőjelezhetetlen hatalmának érzetével együtt vezeti el a gyerekeket és a szülőket ahhoz a nézethez, hogy nincs rálátásuk, beleszólásuk abba, ami a nevelési intézményben történik, és ez így helyes. De ez nem helyes, sőt sok szempontból veszélyes, visszaélésre ad lehetőséget.

A fizikai terek jellemzői meghatározzák a bennük mozgó, élő, nevelkedő személyek jóllétét, biztonságérzetét, hiedelmeit és érzelmeit. A gyermekintézmények terei egyaránt hatnak a gyermekre és a pedagógusokra – korlátozva őket vagy lehetőségeket nyújtva. Ha egy intézményben minden ajtó zárt, a folyósók szűkek és sötét zugok vannak – gyerekek és felnőttek egyaránt azt érzik, itt lehet titkos, tiltott, másra nem tartozó dolgokat végezni. És amíg a tinik a sötét sarokban csókolóznak és a vécében cigiznek, addig a gátlástalan pedagógusnak lehetősége nyílik a szertárban lányokat és fiúkat szexuális játékokba invitálni, visszautasíthatatlan ajánlatokat tenni jobb jegyek, speciális bánásmód vagy büntetések elkerülése érdekében. És ez a legjobb gimnáziumokban is megtörténhet, ahol a jó családból származó fiatalok elvileg élvezik a családjuk támogatását. De mi van azokkal a gyerekekkel, akiket nem véd a családi háttér?

A legkiszolgáltatottabbak helyzetével való visszaélés

A gyermekvédelmi gondoskodásban élőkkel szembeni szexuális visszaélések sokkal gyakoribbak, mint a családban nevelkedők körében. Ezek a gyerekek teljesen védtelenek az intézményen belüli szexuális abúzussal szemben, legyen az kortársaktól vagy pedagógusoktól származó, hiszen nem áll mögöttük a család biztonsága, annak lehetséges érzete, hogy „ha ezt az apám megtudja, szétver benneteket”. A gyermekotthonokban és a nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek abúzusnak való kitettsége sokszorosa a vérszerinti családban nevelkedő gyerekekének, és ezek az esetek még nagyobb felderítetlenséggel bírnak, mint az átlag. Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának AJB-2031/2011. számú vizsgálata alapján: „Megállapítható, hogy a gyermekek bántalmazása, különösen a sérelmükre elkövetett szexuális erőszak rendkívül nehezen tetten érhető jelenség. Az általam vizsgált gyermekotthonok mindegyike erről számolt be, hogy nem rendelkeznek egységes szakmai protokollal a bántalmazás felismerésére, sem módszertani útmutatóval a probléma kezelésére. Ugyanakkor hasznos lenne az e tárgyú képzések, továbbképzések biztosításán túl, minél szélesebb körben megismertetni a szakellátásban dolgozókat a már elérhető gyermekbántalmazással kapcsolatos módszertani útmutatókkal, honlapokkal, kutatásokkal.”

Hasonlóan problémás a fogyatékkal élők intézményes nevelésének kérdése, ahol szintén kutathatatlan és felderítetlen a szexuális abúzus aránya. Az időnként nyilvánosságra kerülő szégyenteljes esetek azonban egyértelműen felhívják a figyelmet a gyógypedagógia területén dolgozók képzésének, kiválasztásának és szakmai támogatásának szükségességére, csakúgy, mint a nevelőszülők, vagy gyermekotthoni nevelők esetében.

Jelen kurzusnak nem célja a gyermekvédelemben és a gyógypedagógia területén dolgozók képzése, ám ha mégis akad olyan szülő vagy pedagógus, aki érintett, annak ajánljuk a További információk között megosztott munkaanyag és módszertani ajánlás letöltését és tanulmányozását.

Az intézményi szexuális abúzus megelőzésének alapelvei

Azokban az országokban, ahol komolyan veszik a gyermekekkel szembeni szexuális abúzus megelőzését különböző helyi és állami szintű protokollt dolgoztak ki a gyermekek védelme érdekében. Ezek az eljárásrendek és szabályok gyakran tűnnek túlzónak és életidegennek (ld. a Vadászat c. filmet), nem is feltétlenül ültethetők át egyik kultúrából a másikba, azonban megfontolásra érdemes elveket és megoldásokat tartalmaznak, melyek hazánkban is alkalmazhatók lennének. A dán protokollok például egy 1997-ben történt óvodai pedofil incidens után elindult morális pánik eredményeként jöttek létre, amely még a szakemberek szerint is eltúlzott tiltásokhoz vezettek a korai gyermeknevelés módszertanában. A „nem szükséges érintés” tilalma például egyes értelmezésekben a vigasztaló ölelést is tiltja a pedagógusoknak, és sok intézményben nem hagyható egyedül a pedagógus a mosdóban a gyermekkel. Sokat vitatkozhatunk ezeknek az elveknek a jogosságán, életszerűségén, a költség és haszon arányán, amelyekkel ezek járnak, és nem is tudnánk mindenkit meggyőző érveket felsorakoztatni. Megfontolásra azonban mégis érdemesek ezek, főleg egy olyan országban, ahol a dánhoz hasonló esetek érintetlenül hagyják a gyermekvédelem hazai protokollját.

Mire lehetne figyelni az intézményi nevelésben?

Láthatóság – a gyermeknevelés intézményeiben fontos lenne a nyitott ajtók elve, akár az egész terem/csoportszoba láthatóságát lehetővé tevő falakba illesztett ablakokkal. Ez a megoldás az egyik legegyszerűbb arra, hogy pedagógus és gyermek egyaránt azt érezzék, szem előtt vannak, figyelnek rájuk – pozitív értelemben is.
Ne maradj egyedül a gyerekekkel! – ez a megoldás a hazai pedagógushiány miatt megoldhatatlan, azonban az északi országokban nagyon elterjedt gyakorlat. Ez által nem csak a gyermek védettebb, de a pedagógusok is támadhatatlanok az esetleges alaptalan gyanúsításokkal szemben.
Kerüld az intim érintéseket! – az északi országokban ezt nagyon komolyan veszik, tiltva a kisgyermek ölbevételét, megpuszilását. A kéretlen érintések ugyanakkor nem összekeverendők a kora gyermekkori ölbéli játékokkal, amelyek akár még az óvodában is megjelenhetnek, mint a kötődést támogató módszerek. A pedagógusnak nagyon figyelni kell ugyanakkor arra, hogy ezek az ölelések, simogatások sose legyenek érzékiek, erotikusak és ne a felnőtt, hanem a gyermek szükségleteiről szóljanak.

Ezek az intézményi protokollok nem csodatevők és meg van az esély, hogy a túlzásba vitt szabályozással károkat is okozhatunk, ugyanakkor ezek hiánya egyértelműen alapja a visszaélésnek. Amíg nincsenek erre vonatkozóan országos szintű szabályozások és ajánlások, addig ezek az intézmények döntéseit képezik. Akár szülőként, akár pedagógusként olvassák ezeket a sorokat, az Önök felelőssége is, hogy erről mi felnőttek beszéljünk egymással és kezdjük el lebontani a gyermekkori szexuális abúzust övező tabukat, elhallgatásokat.

Felhasznált irodalmak:

Buch Leander, E. M., Pallesgaard Munk, K., & Lindsø Larsen, P. (2019). Guidelines for Preventing Child Sexual Abuse and Wrongful Allegations against Staff at Danish Childcare Facilities. Societies, 9(2), 42.

Gyurkó Szilvi – Virág György (2009). Az iskolai erőszak megítélésének különbségei és hasonlóságai a gyermekvédelmi és az oktatási intézményrendszerben. Kutatási zárótanulmány. Budapest. http://okri.hu/images/stories/kutatok/viraggyorgy/isk_eroszak_2009.pdf

Munk, K.P.; Larsen, P.L.; Leander, E.-M.B.; Soerensen, K. (2013). Fear of Child Sex Abuse: Consequences for Childcare Personnel in Denmark. Nordic Psychol., 65, 19–32.

Piper, H.; Powell, J.; Smith, H. (2006). Parents, Professionals, and Paranoia: The Touching of Children in a Culture of Fear. J. Soc. Work, 6, 151–167.

Piper, H.; Smith, H. (2003). ‘Touch’ In Educational and Child Care Settings: Dilemmas and Responses. Br. Educ. Res. J., 29, 879–894.

Sikes, P.; Piper, H. (2010). Researching Sex and Lies in the Classroom: Allegations of Sexual Misconduct in Schools; Routledge: Abingdon, UK.