Az első alfejezet elsősorban a gender fogalmáról szólt, de említettük már, hogy a nemi kategóriákon túl a szexualitás is egy fontos eleme a társadalom címkézési folyamatainak.

1.2.1. Szexuális orientáció

A szexuális orientáció egy egyén érzelmi, szexuális vagy romantikus vonzalmának iránya. (Fontos megjegyezni, hogy gyakorta szokás összekeverni a nemi identitást a szexuális orientációval. A nemi identitás azt jelenti, hogy ki milyen nemhez tartozónak véli magát - ezért identitás - míg a szexuális orientáció vagy irányultság vonzalom irányára utal. Egy transz ember is lehet heteroszexuális.)

A szexuális orientáció hagyományos típusainak a leszbikus, a biszexuális, a meleg és a heteroszexuális irányultságot szokás tekinteni, de ahogyan a nemi identitás esetén, úgy itt is a különféle orientációk társadalmi elismertetéséért vívott küzdelem további kategóriákat is életre hívott, így manapság sokan pánszexuálisként tekintenek magukra (akik mindegyik nemű, és nemi kifejezésmódú ember iránt érezhetnek vonzalmat), de, mint korábban jeleztük, aszexuálisként (a szexuális vonzalom hiánya) is többen határozzák meg magukat. Fontos identitáskategória még a queer-é, amely szó eredetileg a homoszexuálisok pejoratív megnevezése volt (angolul korábban azt jelentette, hogy furcsa). A nyolcvanas évektől kezdték szélesebb körben alkalmazni azok, akik túl szűknek érezték a megszokott, a heteroszexualitáshoz viszonyított kategóriákat. Sikeres identitáspolitikai mozgalomnak tekinthetők, ugyanis a queer ma már nem számít pejoratív kifejezésnek az emberek többsége számára (érdekesség: hasonló törekvés Magyarországon is volt, a Buzi Újhullám projektje hasonlítható ehhez, de egyrészt a queer jelentése nem feleltethető meg a magyar kifejezésnek, másrészt, úgy tűnik, a mozgalom sikeressége sem olyan átütő, mint a queereké). A queer alapvetően nem annyira tekinthető újfajta identitás-meghatározásnak, inkább a megszokott identitás-kategóriák kritikájaként értelmezhető (és mint ilyen, vannak, akik inkább egy posztmodern filozófiai irányzatként írják le).

A szexuális kisebbségeket régebben ernyőfogalomként általában homoszexuális embereknek nevezték, azonban mivel ez erősen kapcsolódik a régebbi, medikalizáló (azaz a nem heteroszexuális irányultságot pszichológiai zavarként vagy betegségként értelmező) szemlélethez, ez a megnevezés egyre ritkábban alkalmazott. Az Amerikai Pszichológiai Társaság egyébként már 1975 óta nem szerepelteti a homoszexualitást a mentális betegségek listáján, hiszen semmilyen komoly kutatás nem talált kapcsolatot a szexuális orientációk és a pszichopatológia között. Manapság inkább a különböző orientációk, illetve a transznemű emberekre utaló kezdőbetűkből alkotott betűszót szokás alkalmazni, így LMBT, LMBTQ, LMBTI (ahol az I az interszex embereket jelenti), vagy további betűszavakat szokás alkalmazni. A terminológiai zűrzavart elkerülendő ebben a fejezetben az LMBT+ betűszót használjuk, ami szintén nem ritka hivatkozás a szexuális és nemi kisebbségek leírására.

1.2.2. Előítéletek

Horváth István nagyszerű Kisebbségszociológia tankönyve az előítéletet "nem tapasztalatokra, hanem elfogultságokra alapozó, többnyire negatív tartalmú ítéletalkotásként" írja le, amely sztereotípiákból indul ki. Nagyon fontos, hogy bár általában szociálpszichológiai kontextusban beszélnek róla, az előítélet "történelmileg kialakult és egy adott kultúrába szervesen beépült viszonyulások rendszere" (Horváth 2006, 91), azaz csak kulturális keretek között értelmezhető. Az előítélet alapja a sztereotip gondolkodás, amely az előítéletek kognitív (gondolkodásbeli) alapja, ha ehhez érzelmi viszonyulást kapcsolunk, előítéletességről beszélhetünk. A sztereotípiák társadalmi csoportokról alkotott elgondolások, amelyek viszonylag nagy közmegegyezésen alapulnak.

Fontos jelezni, hogy az előítéletes gondolkodás akkor tud igazán "veszélyesen", hatásosan működni, ha az előítéletes személy csoport és az előítélet tárgyát képező személy vagy csoport között hatalmi különbség van. Ezért lehet az, hogy bár például Magyarországon a nők számbeli többségben vannak, a férfiakhoz viszonyított társadalmi státuszuk miatt mégis kisebbségként szokás róluk beszélni.

1.2.2.1 A nemekkel kapcsolatos előítéletek

A mindennapokban talán legelterjedtebb, és legtöbbeket érintő előítéletes magatartásmód a szexizmus. Ezt nemi hovatartozáson alapuló előítéletként szokás definiálni, és elsősorban a nők hátrányos megkülönböztetését értik a fogalmon, illetve az olyan típusú állításokat, amelyek a nemek közötti egyenlőtlenségeket igazolják és előírják, újratermelik. A szexista állítások négy típusát szokás megkülönböztetni:

Tradicionális (régimódi) szexizmus: Az az elgondolás, hogy a férfiség és férfiasság fölérendelt a nőiséghez, nőiességhez viszonyítva. Az ilyen állítások a hagyományos nemi szerepeket, és a férfiakkal és nőkkel kapcsolatos eltérő bánásmódot támogatják.
Modern szexizmus: Arra vonatkozó meggyőződés, hogy a szexizmus már nem jelent olyan problémát, amellyel a társadalomnak foglalkoznia kell.
Ellenséges szexizmus: A nőket nyíltan támadó, alacsonyabbrendűségüket hangoztató kijelentések, valamint azok a büntető típusú kijelentések, amiket azon nőknek címeznek, akik nem felelnek meg a női nemi szerepelvárásoknak. A feminista nőkkel kapcsolatos ellenséges állítások tipikus példák lehetnek erre.
Jóindulatú szexzmus: Olyan állítások, amelyek a "hagyományos" szerepeket betöltő nőket "jutalmazzák" valamiféle atyáskodó, paternalista törődéssel és védelemmel, gyakran azzal a feltételezéssel összefüggésben, hogy a nőknek védelemre van szükségük és nem eléggé felvértezettek a sztereotipikusan férfias tevékenységek elvégzéséhez.

Az ellenséges és a jóindulatú szexizmust együtt ambivalens szexizmusnak szokás nevezni, ahol a jóindulatú szexista állítások "mézesmadzagként" növelik a nők körében is alacsonyabb státuszuk elfogadását, míg az ezt el nem fogadók számára az ellenséges szexista állítások jelenhetnek meg "büntetésként".

A nemekkel kapcsolatos előítéletek közé tartozik még a nem bináris (kétpólusú) szemlélete (angolul gender binary), amely a nemet két különálló, elváló és elválasztható kategóriaként értelmezi (férfi és nő, maszkulin és feminin) - ez az interszex és a transznemű emberek megbélyegzéséhez vezethet. Illetve megemlíthető még a ciszcentrikusság, ami a transznemű emberek identitásának és szükségleteitnek el nem ismerését jelenti, és a transzfóbia, a transzneműség kulturális leértékelése és elutasítása.

1.2.2.2 A szexuális orientációval kapcsolatos előítéletek

A nemekkel és a szexuális orientációval is összefüggő előítéletesség a heteronormativitás. Ez elkülönülő és egymást kiegészítő (férfi és női) nemeket feltételez és ír elő, illetve a heteronormatív világképet az ezekhez kapcsolódó természetesnek vélt nemi szerepek normatívnak (azaz "szabálynak", normának) tekintése határozza meg. A heteronormativitás emellett (ezzel együtt) a heteroszexualitás normatívnak tekintését is jelenti (ilyen jelentéssel a heteroszexizmus kifejezést is szokták használni).

A leszbikus, meleg, biszexuális és queer emberek ellen irányuló előítéletességet, kulturális leértékelésüket homofóbiának nevezik (a fogalom jelentését manapság egyre gyakrabban a teljes LMBT+ közösségre kiterjedőként értelmezik).

1.2.3 Normalizáció

A szexuális és nemi kisebbségekkel szembeni előítéletes magatartások és vélekedések általában erősen összefüggenek azzal, egy társadalomban mit tekintünk elfogadottnak, támogatandónak, vagy egyáltalán hogyan látjuk a világot magunk körül, mit veszünk észre, mit tartunk alapértelmezettnek. Egy norma akkor bír normalizáló erővel (tehát akkor tudja alapértelmezettnek mutatni magát), ha rá tudja bírni az embereket, hogy néhány kiemelt fontosságúnak vélt cselekvést, szokást hatékonyan elvégezzenek. Ha ez sikeres, ezek a szokások annyira magától értetődővé válnak, hogy ezeket nem az uralkodó normák, elvárások valamilyen következményének látjuk, hanem egyszerűen "normálisként", elkerülhetetlenként, így nem is tesszük ezeket kritika tárgyává. Például míg az elfogadható nemi szerepek sajátos jellegzetességei idővel változhatnak, az az elgondolás, miszerint férfiak és nők néhány alapvető tekintetben különbözőek, fennmarad.

Könnyű belegondolni, hogy a normák meghatározására a hatalmi helyzetben lévőknek van leginkább lehetősége. A politikusok, filmrendezők, újságírók, jogászok, és számos más tekintélyes és/vagy konkrét döntési hatalommal bíró szakma képviselői nagyban meghatározzák, mit látunk magunk körül, és mindezt hogyan értelmezzük. A normalizáció néha tudatos, gyakran azonban spontán folyamatában a valamilyen szempontból hatalmi helyzetben lévők saját, kiváltságos helyzetüket átlagosként, "szabályosként" mutatják, ezzel egyrészt az alapértelmezettől való eltérés (deviancia) alacsonyabb rendűként értelmeződhet, másrészt pedig a normalizáció láthatatlanná is teszi a normatív határokon kívül esőket (ezért van, hogy kevés LMBT+ emberrel találkozunk a mainstream médiában, és ha találkozunk, akkor is gyakran sztereotip helyzetekben).

A normalizáció a nők helyzetét tekintve is értelmezhető. Sandra Bem szerint három "lencsén" keresztül tekintünk a nemre (a genderre):

Androcentrizmus: A férfiak és az ő tapasztalataik alapértelmezettnek tekintése (a nők, női tapasztalatok deviációk, lejjebb értékelt eltérések - így van pl. színész és színésznő, politikus és politikusnő) - de ezért [is] hal meg több nő autóbalesetben (mert férfi töréstesztbábukat használnak) vagy szívrohamban (mert miközben a férfiakra jellemző tüneteket sokan ismerik, azt már kevesebben tudják, hogy nők más tünetekkel is bírhatnak, így van, hogy fel sem ismerik, van, hogy félrediagnosztizálják a megfelelő kezeléssel megmenthető betegeket).
Genderpolarizáció: a férfi-női különbség az emberi élet szinte minden elemére való kivetítése, érvényesnek vélése (mindent ezzel magyarázunk)
Biológiai esszencializmus: ez a másik két jelenség igazolására szolgál: a férfiak és nők közötti hatalmi különbségek (és sok egyéb, bizonyíthatóan nem biológiai eredetű különbség) veleszületett, szükségszerű, nem megváltoztatható jellemzőknek való betudása. Jó példa erre, mennyire természetesnek véljük, hogy a rózsaszín lányos, szín, a kék pedig fiús (időről időre előkerülnek ezt valamiféle biológiai, vagy evolúciós okoknak betudó tudományosnak tűnő kutatások is), holott ebben az esetben véletlenül pontosan tudni, hogy ez teljesen társadalmi jelenség, és ironikus módon egészen a 20. század első harmadáig, ha egyáltalán beszéltek fiús és lányos színekről, akkor a helyzet fordított volt. Hogy a változás oka vagy csak következménye volt a Barbie-baba átütő sikere, azt nehéz felfejteni, de az elterjedésben bizonyosan szerepet játszott.

A normalizáció elleni talán legfontosabb lépés (természetesen túl azon, hogy tartózkodunk az előítéletes magatartásoktól, a reprezentáció lehet, azaz egyfajta ellenhatásként "normálisnak" tekinteni, akként viszonyulni és úgy bemutatni olyan megnyilatkozásokat, identitásokat, életmódokat, amelyek, bár a közösségre nem károsak vagy veszélyesek, mégis gyakran akként kezelik őket.

Források

Bem, Sandra L. (1993): The Lenses of Gender: Transforming the Debate on Sexual Inequality. London: Yale University Press

Fine, Cordelia (2010): Delusions of Gender. New York: W. W. Norton & Company

Horváth István (2006): Kisebbségszociológia. Kolozsvár: Kolozsvári Egyetemi Kiadó

Kovács Mónika – Szabó Mónika (2017): Társadalmi nem és szexizmusok: a nemi hierarchiát igazoló nézetrendszerek elfogadása és elutasítása . In: Kovács, Mónika (szerk.) Társadalmi nemek. Elméleti megközelítések és kutatási eredmények, ELTE Eötvös Kiadó (2017) pp. 171-186.

Szabó Mónika (2014): Hétköznapi szexizmus, mindennapi feminizmus. https://prezi.com/lpcuwvsowcxo/hetkoznapi-szexizmus/

Taylor, D. (2009). Normativity and Normalization. Foucault Studies, No 7, pp. 45-63, September 2009

Vanderbilt University (é.n.): Lesbian, Gay, Bisexual, Transgender, Queer, & Intersex Life - Definitions. https://www.vanderbilt.edu/lgbtqi/resources/definitions